Kérdezz a Riottól

Ti felteszitek a LoL-lal vagy a Riottal kapcsolatos kérdéseiteket, mi pedig igyekszünk megválaszolni őket. A válaszokat kéthetente, csütörtökön tesszük közzé, magyar idő szerint 21:30-kor.

Mit szeretnél tudni?

Hiba történt. Tedd fel újra a kérdést.

Köszönjük, hogy elküldted a kérdésedet!

Következő cikk

Fejlesztői napló: Összecsapás

Betekintés a LoL új csapatalapú versenymódjának fejlesztésébe

Írta: RiotIAmWalrus és Draggles

Az EUW, EUNE és TR régiók játékosai most segíthetnek tesztelni az Összecsapás módot! A regisztráció részleteiről az euw.leagueoflegends.com, illetve az eune.leagueoflegends.com oldalon tájékozódhattok.

Nemrég jelentettük be az új csapatalapú versenymódot, az Összecsapást, amely 2018-ban lesz elérhető a LoL-ban. Ebben a blogban szeretnék bővebben kifejteni, hogy mit gondolunk az előre összeállított csapatok versengéséről, továbbá bepillantást engedünk a mód néhány újdonságába.

Igazi csapatverseny

Amikor először szóba került a kliensen belüli versenyfunkció ötlete, egyből adta magát a kérdés, hogy miben kell különböznie a mostanra már nyugdíjba vonult Rangsorolt csapatok várólistától, amely gyakorlatilag teljesen megegyezett az Egyéni/páros várólistával, csak nagyobb előre összeállított csapatoknak szólt. Úgy láttuk, hogy a játékosoknak sok gondot okozott a csapatok hatékony szervezése, mivel nem volt könnyű összehozni négy barátot, akik egész éveben kitartóan nyüstölik együtt a játékot, hogy végül elérjék a Gyémánt osztályt. Emellett egyre hosszabb lett a várakozási idő, és romlott a meccsek színvonala is, így összességében senki sem volt boldog. Tudjuk, hogy milyen jó szórakozás barátokkal játszani a LoL-lal, ezért a Rangsorolt csapatok várólista egy elég nagy kihagyott ziccernek tűnt.

Azon tanakodtunk, hogyan lehetne elhozni az e-sport, a közösségi szervezésű versenyek és a saját Riot Rumble bajnokságunk hangulatát a LoL játékosainak a kliensbe is. Lehet-e olyan játékmódot tervezni, amelyben nagy a tét, csapatalapú, valamint tudásszinttől függetlenül mindenki versenghet benne? Nem lenne-e jobb egy intenzív sprint a rangsorolt játék maratonja helyett? Hogyan érhetnénk el, hogy a győztes csapatok legendás bajnokoknak érezzék magukat?

És megszületett az Összecsapás

Tehát elkezdtük fejleszteni egy csapatalapú versenymódot, az Összecsapást, amelyet havonta néhány alkalommal rendeznénk meg. A hét során összeállnak a csapatok, majd a hétvégén egyenes kieséses versenytáblákon mérkőznek meg hasonló tudású ellenfeleikkel. Minden nap egyre erősebb lesz a verseny, ahogy a győztesek a szerver többi győztese ellen játszanak, és minél tovább marad talpon a csapat, annál értékesebb jutalmakat kap. A három nap alatt bármelyik versenytáblára lehet nevezni, de csak a péntektől vasárnapig minden meccsüket megnyerő csapatok szerezhetik meg a legnagyobb jutalmakat.

Ezek az alapok, de az Összecsapás új eszközöket és rendszereket is bevezet, amelyek szerintünk elhozzák a profi, nagy tétekért játszott versenyek hangulatát a meccsekre.


Mit várunk egy játékmódtól?

A fejlesztés során tisztáztuk, hogy az Összecsapáshoz hasonló játékmódnak három dolgot kell teljesítenie:

  • Izgalmas, intenzív versengést kell biztosítania a játéktudásnak megfelelő szinten
  • Meg kell adnia azt az érzést, hogy így az igazi öt fős, előre összeállított csapatban játszani a LoL-t
  • Valódi jutalmakat kell adnia, amelyeket évek múlva is lehet mutogatni

Tekintsük át a funkciókat, amelyek segítségével az Összecsapás megvalósítja ezt a három fő célt.

Izgalmas, intenzív versengés

A verseny csak akkor lehet izgalmas, ha nagy a tét, és csak úgy lehet intenzív, ha egyenlők az esélyek, ezért az Összecsapás versenyein adaptív, osztályalapú meccskeresés fog működni. A jelenlegi változatban a hétvégi verseny résztvevőit négy osztályba soroljuk. Mindenki a hozzá közel álló tudású játékosokkal csaphat össze. Mivel bárki bárkivel alkothat csapatot, ezért a rendszer a csapat besorolásakor a legjobb játékost veszi figyelembe legnagyobb súllyal (számításba véve a rangsorolt játékban és a korábbi Összecsapásokban elért eredményeiket is). Ez azt jelenti, hogy ha négy Bronz osztályú játékos összeáll egy Gyémánt osztályú dzsungelharcossal, elég magas osztályokba tartozó ellenfelekre számíthatnak.

A versenyeken való részvételért „beugrót” kell fizetni Jegyek formájában. A jegyek csak az Összecsapás módban használhatók fel, és kék esszenciával, illetve Riot Pontokkal vásárolhatók meg, valamint egyéb módon is megszerezhetők (ismétlődő küldetések formájában). A csapat minden tagjának egy jegyre van szüksége az Összecsapás versenysorozataiban való részvételhez, de aki több jegyet kockáztat, több jutalmat kap a győzelemért.

A jegyekkel szeretnénk biztosítani, hogy a játékosok kitartsanak a verseny végéig, és ne szálljanak ki félúton. Így valódi tétje lesz a versengésnek. A jegyek rendszerével az is lehetővé válik, hogy értékesebb jutalmakat adjunk a győzteseknek, anélkül, hogy felborulna a játékbeli gazdaság.

Még valami: Tudjuk, hogy a törpefiókok használata jelentős probléma a versenyeken, ezért néhány új rendszert is fejlesztünk, amelyekkel felléphetünk ezek ellen. Erre 2018 elején még visszatérünk.

Valódi csapatjáték

Az egyes játékosoknak lehet hibátlan játékmechanikája, bánhatnak zseniálisan a szuperlövészekkel és lehetnek kiváló irányítók, de az Összecsapás révén egy olyan öt fős módot akartunk létrehozni, amely a vérbeli csapatjátékosoknak kedvez. A versenyek előtt regisztrálni, majd röviddel a meccs kezdete előtt véglegesíteni kell a csapatot. Ezt követően kezdődik a felderítési fázis. A felderítési fázisban megnézheted az ellenfél legtöbbet játszott és legsikeresebb hőseit, valamint azokat is, amelyekkel a közelmúltban az Összecsapás meccsein játszottak. Egy csapat már a választás során előnybe kerülhet a jól megválasztott hősökkel.

Emellett a versenysorozat a profi játékokból ismert megosztott draftot használja: mindkét csapat kitilt három hőst, majd kiválaszt hármat. A harmadik fázisban kettőt tiltanak ki és kettőt választanak. Korábban írtunk arról, hogy ez miért válhat be egy olyan csapatalapú módban, mint az Összecsapás, és miért nincs helye a normál rangsorolt várólistákon. Nagyon örülünk, hogy ezt a stratégiai lehetőséget végre a profi bajnokságokon kívül is ki lehet próbálni! A csapatoddal összehangolt döntéseket hozhattok, és az egyes játékosok közös megegyezéssel mondhatnak le kedvenc hőseikről a siker érdekében.

Új jutalmak és elismerés

Mire menne egy verseny menő jutalmak nélkül? A megszokott kinézettöredékeken és esszencián kívül új, csak az Összecsapás keretében megszerezhető jutalomtípusokat vezetünk be, amelyeket a LoL-ban eddig nem látott módon tehetsz közszemlére. Ezekről egyelőre nem beszélhetünk (kivéve a fent látható csinos csapatemblémákat), de elárulhatjuk, hogy külön jutalmakban részesülnek a versenytáblák és az egyes meccsek győztesei, illetve azok is, akik csak egyszerűen részt vettek a versenyen. A cél az, hogy mindenki kapjon valamit függetlenül attól, hogyan teljesített a csapata – természetesen minél sikeresebbek vagytok, annál nagyobb lesz a jutalom.


Hamarosan érkezik a kliensbe

2018-ban újabb információkkal jelentkezünk, ahogy egyre közelebb kerülünk az Összecsapás nemzetközi bemutatkozásához, de addig még lesz néhány bétatesztünk az EUW, EUNE és TR régiókban. Ha a fenti régiók egyikében játszol, kíváncsiak lennénk arra, hogy mit gondolsz eddig a versenymódról!

Következő cikk

Fejlesztői napló: A LoL szintlépésrendszere