Az U.R.F. nagyon régen született, jóval a váltakozó játékmódok megjelenése előtt. Gyakorlatilag egy áprilisi tréfa volt, ami elképesztően népszerűvé vált. És mivel annyira népszerű, sokan kérdezik tőlünk, hogy miért nem hozzuk vissza a sima U.R.F. módot gyakrabban. Ennek van egy oka, amiről eddig nem beszéltünk túl sokat:

Az U.R.F. miatt sokan abbahagyják a LoL-t.

Amikor játszható a sima U.R.F., megugrik a meccsek száma, később pedig visszaesik egy alacsonyabb szintre, mint amilyen az U.R.F. előtt volt.

Az teljesen megszokott, hogy új játékosok vágnak bele a LoL-ba, és néhány régi motoros kiszáll. De a normál U.R.F. megbontja a papírformát. Az NA régióban például az „U.R.F.-időszak” után a megszokottnál kétszer több régi játékos morzsolódott le.

Magyarán az emberek rákattannak az U.R.F.-re, aztán egyszer csak abbahagyják a LoL-t. És a játékosbázis csökkenése miatt az is világos, hogy nem csak néhány „átutazóról” van szó, akik beugranak egy kis U.R.F.-re, majd szedik a sátorfájukat. Sok időt szántunk a jelenség elemzésére, mégsem vagyunk biztosak abban, hogy az U.R.F. afféle „másnaposságot” okoz, vagy egyszerűen túl lassúnak tűnnek mellette a normál játékok. Vagy talán az a baj, hogy az U.R.F. olyan, mint a LoL egy rakásnyi csalással megbolondítva. A lényeg, hogy amikor elérhetővé válik az U.R.F., csökken a lejátszott meccsek és az összesített játékórák száma. És csak sokára kapaszkodnak vissza a korábbi értékre, ha egyáltalán megteszik.

Hosszú ideje próbálunk megoldást találni a problémára, és ennek a kísérletezgetésnek az eredménye a Véletlenszerű U.R.F. és a Téli véletlenszerű U.R.F. Bár ezeknél a játékmódoknál is megfigyelhető a normál U.R.F. „rákattanás–visszaesés” hatása, de kisebb mértékben (talán mert nem ugyanazokat a röhejesen erős hősöket látod minden egyes meccsen).

Az U.R.F. miatt sokan abbahagyják a játékot, de nagyon sokan imádjátok. Ez utóbbi miatt nem vontuk ki teljesen a forgalomból az U.R.F. módot, és próbáljuk előállítani a kiegyensúlyozottabb változatait. Mondjátok el, hogy mit gondoltok a Téli véletlenszerű U.R.F-ről, és megpróbáljuk beépíteni az így tanultakat a Véletlenszerű U.R.F. következő változatába.

Természetesen mi is álmodoztunk már a LoL univerzumában játszódó filmekről, amelyekben életre kelnek a kedvenc hőseink, de a videojátékokból készült filmek eddigi története óvatosságra int minket. Először is nem szoktak túl jól sikerülni. És bár a bennünk lakó kocka mindent félredobva belevágna egy film készítésébe, egy ilyen projekt hatalmas előkészítést igényel.

Ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkoznánk az ötlettel. A mozis történetmesélés teljesen másként zajlik, mint a játékoké, ezért szemmel tartjuk a területet, és próbálunk minél többet tanulni. Sok tehetséges egyén dolgozik nálunk, akik a különböző történetmesélési formátumokkal kísérleteznek. Reméljük, hogy egy nap sikerül a mozivásznakra is eljutni (de legalább a tévéig és a monitorokig). Keressük továbbá, hogyan lehetne a legjobban megosztani veletek a már bemutatott és a később kiadni tervezett történeteket. Egy ilyen próbálkozás a nemrég indított, A játék világa nevű platform.

Ha a LoL más felületeken is megjelenik, akkor szeretnénk, ha az eredeti játékhoz és a játék iránti közös szeretetünkhöz méltó alkotás jönne létre. Ez elég nagy kihívás, de ha kellő időt és tanulást fektetünk bele, talán nem lehetetlen.

Ezzel egyetértünk! Az ellenfél iránt mutatott tisztelet a sportszerűség egyik alapköve. Számos változatot teszteltünk, amelyekben ki lehetett tüntetni az ellenfeleket. Végül azonban több okból sem volt szerencsés a csapat és az ellenfél kitüntetésének kombinálása.

Kezdjük azzal, hogy sok időt töltöttünk a LoL-beli sportszerűség legfontosabb elemeit körülíró kategóriák kidolgozására. Először is teljesen más kép alakul ki benned a csapattársaidról, mint az ellenfeleidről, ezért nem lehet olyan kategóriákat kitalálni, amelyek mindkettőre ugyanúgy vonatkoznának. Ha 1v1-ben legyőz egy ügyes ellenfél, az nem ugyanolyan, mint amikor egy csapattárs segít megőrizni a csapat hidegvérét, és ezzel elősegíti a győzelmet. Ha viszont általánosabb kategóriákat találunk ki a csapattársak és az ellenfelek számára egyaránt, akkor nem lenne olyan nagy jelentőségük a kitüntetéseknek, hisz bármire vonatkozhatnának. Ha viszont rengeteg, nagyon konkrét kategória közül kellene választani, a játékosnak nem lenne ideje dönteni (ha egyáltalán megtalálja a megfelelőt).

Ezenkívül az ellenfelek és a csapattársak kitüntetése eleve két külön téma. A tesztelők szerint egyrészt nagyon zsúfolttá vált a képernyőn, másrészt hiányos információk álltak rendelkezésükre, ezért nem lehettek biztosak abban, hogy az arra leginkább rászolgáló ellenfelet tüntetik ki. Volt olyan változat, amelyben a rendszer választott neked „jelölteket,” de végül arra jutottunk, hogy az a legjobb, ha teljesen a játékos kezében marad a döntés.

Ezért arra jutottunk, hogy egyelőre a csapatjátékra összpontosítunk, és 2018-ban ezt a rendszert fejlesztjük tovább, az ellenfelek kitüntetésének kérdésére pedig majd csak később térünk vissza.

A további munkaerő felvétele hatékony eszköz a fejlesztés szempontjából, de nem lehet mindent ezzel megoldani.

Először is alkalmazottat találni elég hosszadalmas folyamat, különösen a Riot esetében, hisz meg kell győződnünk arról, hogy az illető osztja az értékeinket, és segíteni tud a céljaink elérésében. Ha egy probléma megoldására új csapatot szeretnél létrehozni, akkor azt a csapatot bizony fel is kell tölteni, ami az én szerény becsléseim szerint 6-12 hónapot (vagy akár sokkal többet) is igénybe vehet.

Másodszor pedig, csak azért, mert felvehetsz valakit, nem biztos, hogy kell is. Több fejlesztővel több költség is jár. Nagyobb irodatérre van szükség. Meg kell változtatni a vállalati folyamatokat, és egy mélyebb (emiatt pedig valószínűleg lassabb) hierarchiát kell kialakítani. A túl gyors növekedés árthat a vállalati kultúrának is, mivel folyton el kell magyarázni az újoncoknak, hogyan is mennek nálunk a dolgok. A Riot például szereti az alapján mérni az eredményeket, hogy valami milyen hatással van a játékosokra. Ez azonban egy viszonylag szabadon értelmezhető dolog, és nem könnyű pár sorban összefoglalni egy alkalmazotti kézikönyvben. Olyanok mellett dolgozva lehet megtanulni, akik már értik a dörgést. Minél gyorsabban nő a vállalat, arányosan annál kevesebb olyan alkalmazott lesz, aki már tisztában van a célokkal, a kultúrával.

Ha többen vagyunk, akkor több időbe kerül, mire megvitatunk minden kérdést. A több kezdő mellé több rutinos róka is kell, akik képesek felügyelni őket. Én hiszek abban, hogy a Dunbar-szám a gyakorlatban is működik, és ez különösen fontos egy olyan szervezet esetében, amely nem futószalagon gyártja a tartalmakat, hanem a csapatok közti együttműködéssel, a problémákat alaposan átrágva keresi a megoldásokat. Ebben a szakmában nehéz olyan embert találni, aki szeret hatalmas csapatokban dolgozni. Mindenki a régi szép időket emlegeti, amikor még csak 15-en voltak, mert megvolt az összhang, és sokkal hamarabb meg tudtak oldani mindent. Nem valami nagy titkot árulok el. Rengeteg tanulmány íródott arról, hogy amikor egy vállalkozás nőni kezd, néha pont ez lassítja le a működését.

Harmadszor, csak azért, mert több embered van, nem feltétlenül fognak megváltozni a prioritásaid. Ha varázsütésre köztünk teremne hat hozzáértő mérnök, nem azzal használnák ki a legjobban az idejüket, ha ráeresztenénk őket egy elhanyagolt, kisebb fontosságú funkció fejlesztésére. Több értelme van beosztani őket egy nagyobb projektbe, hogy a fontosabb feladatot hamarabb lehessen megoldani. Az eleve jó nagy kérdés, hogy mi alapján állapítjuk meg a prioritásokat, és a válasz már így is elég hosszú lett. A lényeg, hogy a játékosokra gyakorolt hatás a legfontosabb szempontunk, de mindig próbálunk időt szánni a kisebb, kényelmi változtatásokra és a mémmé vált hibák javítására a nagyobb projektek között, mint amilyen a rúnák átdolgozása.

Negyedszer, szeretnék a The Mythical Man-Month  című esszékötetre hivatkozni. Abban is kifejtik, hogy az alkalmazotti létszám növelése nem garantálja a munka felgyorsítását. Ez részben lefedi a korábbi pontokat, de a lényeg, hogy szakmai egyetértés van arról, hogy a több munkaerő nem jelent automatikus megoldást mindenre. Meg eleve, semmi értelme felvenni valakit egy három hónapos projektre, aztán meg szélnek ereszteni. Sok vállalatnál ma is él ez a hozzáállás (Hollywood legtöbb stúdiója mindmáig így működik), de a Riot olyanokat keres, akik hosszútávon akarnak nálunk dolgozni, nem pedig alkalmi munkaerőket, akik gyorsan ledarálnak egy projektet, aztán mennek is tovább a következő megbízásukra.

Amint megízleled a puha és porhanyós hús ízét, az összes elképzelhető szín elözönli az agyad: magenta, indigó, azúrkék, abszintzöld! Minden egyes ínycsiklandó falat más ízzel támadja az ízlelőbimbóidat: a vattacukor, a madárbirs, a sózott tengeri sügér és a pörkölt kókuszdió zamata váltja egymást. A fenséges morzsák mennyeien cirógatják a torkodat, ahogy a gyomrod felé tartanak. Úgy érzed, mintha tüsszentened kellene, de nem tudsz. A következő falat előtt apró mozgolódást érzel a gyomrodban, amint izgatottan várod, milyen lesz a következő szín- és ízkavalkád. Köhögnöd kell… először csak egy kicsit, majd EGYRE ERŐSEBBEN. A plüss- és bundacsomók konfetti módjára törnek elő a szádból. A gyomrodban érzett mocorgás éles, szúró fájdalommá változik, mintha maga Ollókezű Edward próbálná lebontani a gyomorfaladat. A beleid megduzzadnak és megfeszülnek, miközben kegyes halálért fohászkodsz az istenekhez, vagy bármi másért, ami véget vethetne a szörnyű fájdalmaknak. Könnyes szemmel nézed végig, ahogy két hegyes szarvacska tépi fel a bőrödet, akárcsak egy bika a matador köpenyét. Ekkor egy kosárlabda méretű lény sasszézik ki a gyomrodon tátongó lyukon keresztül, véráztatta bundában, amelyet egyetlen hirtelen mozdulattal kiráz. A vér az arcodra fröccsen. Reszkető szemeid utoljára fogadják be a lény látványát teljes pompájában, ahogy kecsesen és édesen, napsütötte pitypang módjára áll utolsókat rúgó, haldokló testeden. Kiölti nagy, rózsaszín nyelvét, és végignyalja vele sápadt arcodat. Ezt látod utoljára.

Legalábbis így beszélik. Szóval nem sokan próbálkoznak poróevéssel.