Kérdezz a Riottól

Ti felteszitek a LoL-lal vagy a Riottal kapcsolatos kérdéseiteket, mi pedig igyekszünk megválaszolni őket. A válaszokat kéthetente, csütörtökön tesszük közzé, magyar idő szerint 21:30-kor.

Mit szeretnél tudni?

Hiba történt. Tedd fel újra a kérdést.

Köszönjük, hogy elküldted a kérdésedet!

Következő cikk

Fejlesztői napló: Történetmesélés 2019-ben

Hogyan lehet összefűzni Runaterra érdekes történeteit és karaktereit?

Üdv, történetkedvelő barátaim! 

Az év kereke hamar elhozta nekünk az őszt (vagy a tavaszt, attól függően hogy a Föld melyik részén élsz). Ebben az évben arra összpontosítottunk, hogy minél több, Runaterra népeit és vidékeit bemutató történetet írjunk és juttassunk el hozzátok. Most, hogy az egyik projektünk hamarosan a boltokba kerül (ígérem, később részletezem), itt az ideje beszélni arról, hogy mi vezérelte a történetmesélős megközelítésünket az utóbbi időben. 

Míg 2018 a térkép bevezetésének köszönhetően a runaterrai helyszínek közötti fizikai kapcsolat megértéséről szólt, 2019 ezeknek a kapcsolatoknak a karaktereken és összefüggéseken keresztüli kiépítésére összpontosított. Bár ezek a példák a központi runaterrai háttértörténetből származnak, ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk az alternatív univerzumainkra is. (Amelyekkel igen sokat foglalkoztam mostanában a Csillagőrzők miatt…)

Kezdjük az izgalmas dolgokkal!

Néhányan talán emlékezhettek rá, hogy a háttértörténet-írók ugyanúgy szeretik a jó történeti szálakat, mint a hollók a csillogó alufólia-darabkákat. Némi párbeszéd, egy események közé beékelt rövid leírás, vagy egy alig észrevehető „mi lenne, ha” – ezek mind kincset érő átjárók a gazdag történetek földjére. Az igazat megvallva, gyakran azért tesszük bele ezeket a történeteinkbe, hogy a jövőbeli énünknek könnyebb dolga legyen. Amikor az ördögien villogó kurzort bámuljuk az üres szövegfájlok végtelen fehérjében, ezek az izgalmas részletek igazi mentőövnek számítanak.

Bár Runaterra egy fantáziavilág, azt szeretnénk, hogy ez a világ olyan kidolgozott és hihető legyen, akár az „igazi”. A hősök névsora folyamatosan bővül. 2019-ben a történetmesélésünk az előző évek megválaszolatlan kérdéseinek kifejtésére összpontosított, miközben otthont adtunk az új vagy mostanában frissített hőseinknek.

A köztes helyek

A felfedezésre váró, izgalmas kérdések gyakran két, korábban meghatározott történetszál közé esnek. Az év elején felkértek minket, hogy segítsünk megalkotni a világ egyik új régióját, és kiderült, hogy az Runaterra egyik ilyen köztes területén található. Amikor megrajzoltuk Runaterra térképét, úgy döntöttünk, hogy Valoran, Shurima és Ionia kontinensére koncentrálunk. A régiók között szándékosan hagytunk gazdátlan területeket, hogy később kifejthessük őket, és építhessünk rájuk.

Az egyik ilyen gazdátlan terület a shurimai kontinens délkeleti részén található, és tudtuk, hogy vannak olyan hősök, akik ebből a régióból származnak. Az interaktív térkép fejlesztése egybeesett Ezreal, Neeko és Qiyana fejlesztésével. Ezek a hősök más-más nézőpontokkal érkeztek erre a gazdátlan területre, ami sokat segített a ma már Ixtalként ismert régió megformálásában. 

A felfedezők kíváncsisága által hajtott Ezreal feltette helyettünk azokat a kérdéseket, amelyek összekötötték az akkori Runaterra-ismeretünket ezzel az ismeretlen vidékkel. Kik éltek ott? Honnan származtak ezek a népek? Milyen ismeretek birtokában voltak? Ez a Shurimával, az Árny-szigetekkel és Ikáthiával határolt terület átvészelt egy mágikus katasztrófát, és ennek ellenére dús, zöld növényzet borítja. Miért? Neeko kíváncsi tekintetén és kaméleonszerű alakváltó képességén keresztül megismerhettük napjaink az általunk ismert régiókból származó népeit, akik itt próbálnak meg letelepedni. Qiyana fejlesztésén keresztül pedig betekintést nyerhettünk az Azir birodalmát is túlélő kultúra mindennapjaiba. Az ő nézőpontja bemutatta nekünk azt a büszke népet, amely segített megformálni a napkorongokat, végignézte az Áldott-szigetek bukását, és túlélte az Üresség és a darkinok pusztítását.

Valaki régi, valami új

Amikor egy hős teljes megjelenés- és játékmenet-frissítésén dolgozunk, gyakran döntünk úgy, hogy újraértelmezzük a hős háttértörténetét. Az a célunk, hogy jobban összhangba hozzuk őket Runaterra modern értelmezésével, és kapcsolatokat alakítsunk ki azokkal a hősökkel, akik lehet, hogy a megjelenésük idején még nem léteztek. Ilyen esetekben az általunk kedvelt, izgalmas történetmesélési kérdések gyakran arra irányulnak, hogyan tudjuk a legjobban értelmezni az adott karakter érzelmi metáját – más szóval: mit tartanak fontosnak benne azok, akik közeli kapcsolatban állnak vele?

Akali tavalyi frissítése lehetővé tette, hogy elmélyedjünk a kinkou rendben betöltött szerepének modern értelmezésében. Ahelyett, hogy tiszta lappal indítottuk volna Akalit, meg tudtuk őrizni az identitását, és tovább tudtuk vinni a történetét. A kinkou orgyilkos háttere stabil alapot kínált az építkezéshez, és lehetővé tette, hogy Akalit és a kinkou rendet is előremozdítsuk, mivel kíváncsiak arra, hogy milyen sors vár Ioniára a noxusi invázió után.

Idén hasonló lehetőségre leltünk Pantheon személyében.

A frissítés előtt megjelentettünk egy történetet Atreusról, akinek a halandó teste fölött átvette az uralmat a Háború szelleme. Az Atreus küzdelméről szóló történet sokakat összezavart. Egy hatalmas égi teremtmény mostantól szabadon járhat a földön, hogy harcoljon a sötétség ellen. De mi a helyzet a benne lévő emberrel – mi történt Atreusszal? Ez egy nagyon izgalmas kérdés, amely végül teljesen más irányba terelte Pantheon átalakítását. Pantheon átdolgozásakor nem cseréltük le a benne lévő karaktert a szellem egy új megtestesülésére, hanem ehelyett ráerősítettünk azokra a tulajdonságokra, amelyek valóban méltóvá teszik az isteni hatalomra. Az az ellenállás és határozottság, ami a Targon-hegy csúcsára hajtotta Atreust, ugyanaz a tulajdonság, amely lehetővé teszi, hogy újra talpra álljon a benne élő teremtmény legyőzése után.

Korábbi történetek folytatása

A világ építése néha nem egy adott személy történetének a folytatását, hanem több karakter háttértörténetének az összefűzését jelenti. Már Sylas fejlesztésének kezdeti szakaszában tudtuk, hogy bővíteni szeretnénk a Demaciával kapcsolatos ismereteinket. Runaterra fejlesztése során Demaciát sok éven át gyakran leegyszerűsítették az erkölcsi szempontból „jó” régióvá, hogy szembe lehessen állítani a „gonosz” Noxusszal. 2018 elején, Swain átdolgozása közben rájöttünk, hogy Noxus ennél sokkal összetettebb. Reméltük, hogy Sylas is hasonló lehetőséget kínál majd Demacia további árnyalására.

Sylas karaktere azon a kérdésen alapul, hogy mi történhet akkor, amikor egy kultúra elnyomja egy természetesen előforduló részét. A Demacia és a mágia bonyolult kapcsolatával foglalkozó izgalmas kérdések nemcsak a Kiszabadult Rab fejlesztése során, hanem Kayle és Morgana átdolgozásakor is visszaköszöntek. Ezek az izgalmas részletek emellett az egyik jelenleg is használt, játékon kívüli történetmesélési felület fejlesztését is beindították. A Lux képregénysorozat több karakter történetszálát is összefonta, elvarrt egyet III. Jarvan halálával, valamint egy új, Xin Zhaóról szóló történetet is ihletett. Reméljük, hogy Zed és a készülőben lévő képregénysorozatunk is hasonló lehetőséget teremt majd a további kapcsolódó történeteknek, több felületen is. 

Megválaszolatlan kérdések

A háttértörténetek írásakor rendszeresen elővesszük és megtárgyaljuk a világ és a karakterek apró, izgalmas részleteit. Ezek gyakran olyan történeteket eredményeznek, amelyeket el szeretnénk mesélni Runaterráról, viszont nem kapcsolódnak eléggé a hősök megjelenésekor felmerülő célzottabb lehetőségekhez. Emellett, bár a Játék világa oldalon digitális verzióban elérhetők a Runaterrával kapcsolatos történetek és képek, kézzelfoghatóvá szerettük volna tenni őket. Lehet, hogy én vagyok régimódi, de semmi sem fogható ahhoz, mint amikor az ember elmerülhet a lapok között. Szerencsére találtunk egy különösen izgalmas megoldást, amely mindkét kívánságunkat teljesíti. Hamarosan információkkal jelentkezünk arról, hogyan tudjátok beszerezni ezt a gyönyörű történetcsomagot.

Remélem nagyjából sikerült bemutatnom, miként közelítjük meg és dolgozzuk ki a háttértörténeteket. 2019 hátralévő részében (és azután is) ugyanezzel a módszerrel folytatjuk a karakterek és a világ összekapcsolását. Ha van olyan konkrét kérdés vagy izgalmas történetszál, amellyel szerintetek többet kellene foglalkoznunk, mindenképp hívjátok fel rá a figyelmünket a hozzászólásokban! 

Ahogy mindig, most is köszönjük, hogy rászántátok az időtöket a történeteinkre!

Következő cikk

Fejlesztői napló: Az Örökkévalók változásai