Kérdezz a Riottól

Ti felteszitek a LoL-lal vagy a Riottal kapcsolatos kérdéseiteket, mi pedig igyekszünk megválaszolni őket. A válaszokat kéthetente, csütörtökön tesszük közzé, magyar idő szerint 21:30-kor.

Mit szeretnél tudni?

Hiba történt. Tedd fel újra a kérdést.

Köszönjük, hogy elküldted a kérdésedet!

Következő cikk

Történetmesélés 2018-ban

Megnézzük, mikor, miért és hogyan frissítjük a hősök háttértörténetét, illetve a 2018-as céljainkat.

TEHÁT A HÁTTÉRTÖRTÉNET-ÍRÓK…

Az interneten terjeng egy tévhit arról, hogy a Riotnál van egy kis történetíró csapat, akik a League of Legends történeteit írják, hősök háttértörténetéről döntenek, és hogy ők a felelősek egész Runaterra kidolgozásáért. Valójában ennél egy kicsit szedett-vedettebb a folyamat. Fordítsuk komolyra a szót. Az évek során a történetmesélés és -alkotás sok elemén különböző csapatok lelkes tagjai dolgoztak (némileg hasraütés-szerűen). Ha néha úgy tűnt, hogy a bal kéz nem tudja, mit csinál a jobb, az azért volt, mert egymástól elválasztva, teljesen eltérő termékeken dolgoztak.

Tavaly év végén ketten – Ariel “Thermal Kitten” Lawrence és Laurie “Scathlocke” Goulding – elkezdtük átnézni és rendszerbe szervezni a háttértörténet-íróink összes új történetét, forgatókönyvét és hőstörténetét, hogy segítsük fejleszteni ezek minőségét. A tartalmak még mindig különböző csapatoktól érkeznek, de immár vannak azért felelős emberek (mi!), hogy ezek a különböző helyekről érkező darabok végül összeálljanak.

Legújabb, elsődleges küldetésünk, hogy Runaterrát egy új szintre emeljük – amin annyit fejleszthetünk még a jövőben, amennyit csak szükséges –, és hogy mindegyik hős egyedi helyet kapjon benne.

Mindezeket figyelembe véve szeretnénk egy kicsit 2018-ról beszélni. Van néhány kitűzött célunk az előttünk álló esztendőre:

  • Tartalmak folyamatos kiadása és a háttértörténetek folyamatos fejlesztése. Több anyagot fogunk veletek rendszeresen megosztani, befogadhatóbb adagokban. Nagyon sok remek témát és ötletet látunk minden egyes frissítés alkalmával, így valamelyest azokat fogjuk igénybe venni, hogy segítsék a munkánkat. Például nagyszerű ötlet olyankor kiadni hősöket, amikor a népcsoportjukat is frissítjük (mint ahogy történt ez Swainnel és Noxusszal).
  • Jobb kommunikáció a játékosokkal. Több „színfalak mögött” videóra számíthattok, amelyek bemutatják a háttértörténet-írók munkáját, valamint több lehetőségre is, amelyek alkalmával közvetlenül az íróinkkal és szerkesztőinkkel léphettek kapcsolatba. Azt nem ígérhetjük, hogy minden döntésünkkel egyetértetek majd, de azt mindenképpen szeretnénk tudni, ha úgy gondoljátok, hogy valamit jól vagy rosszul csinálunk.
  • Megválaszolni néhány régi kérdést. Tudjuk, hogy nem egyértelműek a háttértörténetekben hozott trükkös döntéseink, és értjük, miért tűnhet úgy, hogy „nem jön át nekünk” egy adott hős. Szeretnénk tisztázni a dolgokat, és remélhetőleg betekintést nyújthatunk az izgalmakat rejtő jövőbe is.

Tehát a jobb kommunikáció szellemében szeretnénk megválaszolni két kérdést, amelyeket gyakran feltesztek (különösen mostanában). Mégpedig, hogy miért frissítjük a hősök háttértörténetét, és hogy a történetfrissítések miként fognak alkalmazkodni a játékmenet frissítéseihez.

MIÉRT FRISSÍTJÜK A HÁTTÉRTÖRTÉNETEKET?

A LoL-lal kapcsolatban mindig az volt a filozófiánk, hogy folyamatosan fejlesszük a játékot – nemcsak javítjuk, hanem tökéletesítjük. Ha hiba van a kliensben, kijavítjuk – ennek megfelelően a történetek kipofozásától sem szabad visszariadnunk. (Gyerünk, jöhetnek a legjobb mémek! Az inkonzisztencia minket is megőrjít.)

A célunk, hogy fejlesszük az élményt, a „díszletet”, és hogy egy szilárd alapot teremtsünk valami még nagyobbnak. Nem elégszünk meg azzal, ha egy hősnek „nem rossz” a háttértörténete. Nem elégszünk meg a szokványos szófordulatokkal, vagy az olyan poénokkal, amelyek valahogy nem illenek Runaterra világába. És nem elégszünk meg egy olyan világgal, amelyet csak bizonyos emberek értenek meg vagy élvezhetnek.

Nagyon sok időt töltünk a hőseinkkel, és szeretjük őket. (Igen, még Amumut is.) Éppen ezért nem azt akarjuk, hogy tetsszenek nektek a hősök, hanem azt, hogy SZERESSÉTEK őket. Szeressétek őket annyira, hogy elsődleges hőseitek legyenek a Szurdokban. Beszéljetek róluk, bújjatok a jelmezükbe, írjatok róluk rajongói történeteket, rajzoljátok le őket, és minél többet akarjatok megtudni a világukról.

Hosszú távra tervezünk Runaterrával, hogy még hosszú ideig mesélhessen nektek a hősökről. Ennek érdekében pedig néhány változtatást kellett eszközölnünk. Az elmúlt néhány évben a Runaterra világában történt számos változtatás éppen azért történt, hogy megszilárdítsuk a hősök, régiók, kultúrák és történelmek helyét a világban, de néhány ilyen változtatás sajnos túl váratlanul érkezett. Tudjuk, hogy vannak hősök, amelyek túl egyszerűek, vagy amelyek nem kaptak elég magyarázatot, és ezt 2018-tól kezdve el szeretnénk kerülni. Varus nem kap több meglepetésfrissítést. Néha talán úgy tűnhetett, hogy a Riot a változtatások előtt nem veszi figyelembe, mennyire ragaszkodtok egyes történetelemekhez – de ezen most változtatunk.

Kezdjük is azzal, hogy eláruljuk, mikor és hogyan változtatunk a hősökön.

MIKOR ÉS HOGYAN VÁLTOZTATUNK A HŐSÖKÖN?

Míg általában a játékmenetet és a vizuális megjelenést is frissítjük egy hős történetének vagy színpalettájának megváltoztatásakor, vannak olyan módszereink is, amelyekkel a játék módosítása nélkül is „frissíthetjük” a hősöket.

A hősöket néha a „természetes élőhelyükön” ábrázoljuk egy elvont játékbeli környezet (például az Idézők szurdoka) helyett. Remélhetőleg már láttátok az új Annie-videót, és olvastátok a legújabb Miss Fortune-képregényt. Az efféle történetmesélés sokkal mélyebben mutathatja be egy hős tematikáját, karakterét, mint a szinkronhang vagy a játékmenet.

„A játék világa” weboldalon is fogunk közzétenni a háttértörténettel kapcsolatos tartalmakat – ez lehet szinte bármi, egy idézettől kezdve egy rövid történetig. (Demacia és a vastayák például kaptak ilyen tartalmakat 2017-ben.) Ez is egy módja a világ felépítésének, és ha egy új történet nem ad plusz információt a karakterről vagy a világról, akkor az a történet nincs jól megírva.

De miért érdekel ez minket? Ha nincs vizuális vagy játékmenetbeli frissítés, akkor minek piszkálni a háttértörténeteket?

Azért, mert egy teljes VGU frissítés nagyon sokáig tart. Több mint tíz évbe (!) telne csak a hősök frissítése, nem beszélve a népcsoportokról, helyszínekről, történelmi eseményekről, varázslatokról, rúnákról, és minden másról, ami ezeket még körülveszi. Odáig szeretnénk jutni, hogy ezeket a frissítéseket a világ története inspirálja. Ha kísérletezgetünk, és a karaktereinket a játékon kívül eső történetek helyszíneire repítjük, sokkal hitelesebben tudjuk őket fejleszteni.

SZÓVAL MI VÁR RÁNK 2018-BAN?

Új hősök? Természetesen. Hősfrissítések? Naná! De még ennél is több van a tarsolyunkban.

Ebben az évben már belevetettük magunkat Noxus világába, Swainnel együtt, és megnéztük, hogyan is működik a birodalom a legmagasabb szinteken. Boram Darkwill immár nincs többé, és Ionia félresiklott inváziója is véget ért. (Vagy mégsem?) Négy új hőstörténet is érkezett – Swainé, Dariusé, Katarináé és LeBlanc-é –, egy új történet (A lőporos terv) és egy valamivel hosszabb olvasmány, a Múltba veszett dicsőség, amely bemutatja a Trifarix módszereit.

Más csoportok és világok, amelyekhez hozzá szeretnénk nyúlni, ha Nagakabouros is úgy akarja:

  • Az Üresség és néhány mélybe veszett rejtélye
  • Ionia, minden harmonikus (és diszharmonikus) dicsőségével
  • Bilgewater és a körülötte elterülő sötét, hideg tenger
  • A rejtélyes darkinok…

Az eddig megszokott ütemben számíthattok az újabb hőstörténetek és történetek megjelenésére. Reméljük, hogy még összefüggőbb, még következetesebb multimédiás tartalmakat tudunk hozni majd nektek, az igazi szakértőknek külön meglepetésekkel. Komolyan munkához látunk ebben az évben.

Újabb képregényeken is dolgozunk! Az első számok fogadtatása nagyszerű volt, és még több tartalmat szeretnénk kiadni. Azon is gondolkozunk, hogy néhány népszerű hősről több számon átívelő történeteket írjunk 2018-ban és a későbbiekben.

A történeteket elmesélő tartalmak mellett további kommunikációra is számíthattok tőlünk Nexus-cikkek és fejlesztői naplók formájában, amelyekben beszámolunk az eddigi munkáinkról és a terveinkről.

ÍRJATOK NEKÜNK

Egyelőre ez minden, de őszintén kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, és hogy mit gondoltok a munkánkról. Runaterra melyik részét szeretnétek felfedezni? Szerintetek melyik hősnek van szüksége egy kis finomhangolásra? Várjuk a kérdéseiteket és véleményeteket a Kérdezz a Riottól rovatban, a komment szekcióban, a fórumokon és a LoL redditjén, vagy egy gondosan megírt és lepecsételt pergamenen. Ahogy tetszik.

Következő cikk

Ellenálló Illaoi: majdnem kész